Mengyelejev_Diakolimpia_205
Kémiai diákolimpiára készülő magyar diákok sikere Asztanában

Sályi Gergő aranyérmet szerzett, a magyar csapat pedig a második helyen végzett a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián.

szitakoto
Szitakötő-olvasókörök

A felnőttek felelőssége, hogy mi kerül a gyerekek kezébe. Az olvasóvá nevelést csak igényes, szép kiállítású kiadványok szolgálhatják – vallja a Szitakötő folyóirat szerkesztője.

monks_vagott
A 80 éves Mönks Professzor köszöntése

A Tehetségek Szolgálatáért Életműdíjjal tüntette ki Franz Mönks professzort a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács. Az ünnepeltet dr. Balogh László méltatta. F. Mönks "Ha tehetséges a gyerek..." című könyve honlapunkról letölthető.

echa205
ECHA Műhelykonferencia Tokajban

A térség tehetséggondozó pedagógusai a Tokaji Ferenc Gimnázium tehetségműhelyeinek munkájával is megismerkedhettek a kétnapos konferencián.

NID1084_Bolyai_205
Bolyai Műhely Alapítvány - Bolyai Önképző Műhely

Pályázat államilag támogatott önképző-tehetségfejlesztő programban való részvételre.

novella
Örkény novellapályázat

A budapesti Piarista Gimnázium és a Vigilia folyóirat Örkény István születésének 100. évfordulója tiszteletére novellapályázatot hirdet középiskolás diákok számára.

diamond
Az anyanyelv és az informatika a kortárs kultúrában

A határokon is átnyúló Dia-mond internetes versenyt idén már negyedik alkalommal szervezte meg a Veress Tehetségpont. A szervezők beszámolója a döntőről.

NTP_72_RGB_205
Végleges pályázati eredmények

Közzé tették a Nemzeti Tehetség Program januárban kiírt pályázatainak végleges döntési listáit. A nyertes pályázatokat egységesen előfinanszírozottak lesznek, a támogatási időszak 2012. júnus 30-ig tart.

Az utcán járva is fotós szemmel, témát keresve néz körül Urbán Máté, fotográfus-felefedezettünk, akinek a képeit az Első Európai Tehetségnap résztvevői is megcsodálhatták. Videóinterjúnk.

A tehetségelméleti kutatómunka, a gyakorlati tehetséggondozás, az intézmenyeket fenntartó önkormányzatok és a szakpolitika közös sikere a tehetséggondozó hálózat látványos fejlődése. Angol nyelvű videóinterjúnk Franz J. Mönksszel.

A matemetikai tehetséggondozás finn modelljéről Merikki Lappival beszélgettünk. Angol nyelvű videóinterjúnk.

A tehetséggondozásnak óriási jelentősége van az Unió gazdasága szemponjából. Ezért kiemelkedő jelentőségű az EU 2020 Startégia és az Innovációs Unió koncepció. Videóinterjúnk.

A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban tanul Ugrin Dániel, aki robotjával Marsjáró-expedícióra indul - igaz, egyelőre csak a Földön, egy verseny erejéig.

Speciális Olimiára készül Földi Marcell, az egri Pásztorvölgyi Gimnázium tanulója. A sport, a kitartó munka számára a betegség legyőzésének eszköze is.

Szvetelszky Zsuzsanna szociológus, kutatásvezető a Géniusz Hálózat fejlesztéséről, a hálózatosodásban rejlő lehetőségekről.

A kiváló minősítést elnyert kolozsvári Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület munkájáról Somai József beszél.

Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szolgáltató Központ Batta Eszter
Batta_Eszter_grafika

A Visart Művészeti Akadémia harmadéves hallgatója, a Kőbányai Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szolgáltató Központ által fölkarolt fiatal grafikus és textilművész. Európa számos városában volt már kiállítása. Munkáira jellemző a modern, konstruktív jegyekkel történő megfogalmazás, helyenként avantgárd és szecessziós hatásokkal kiegészítve. Képei öntörvényű vallomások érzéseiről, benyomásairól és a világról kialakított véleményéről. A nőiség sok arcán, a női lélek rezdülésén át próbál reflektálni az élet, a környezet történéseire. Képeivel üzenni szeretne a jövőnek, illetve a szívével látni és láttatni.

Útravaló Alapítvány Karazsia Zoltán
Karazsia_Zoltan

13 éves focista a kecskeméti SOS Gyermekfaluban él, a Josef és Katharina von Ferenczy – Kecskemét Útravaló Alapítvány támogatottja. Határozott és megbízható személyiség, szorgalmas és kitartó tanulmányaiban csakúgy, mint a sportban. Kisiskolás kora óta futballozik, edzői nagyon tehetségesnek tartják. Két éve tagja a KTE Utánpótlás csapatának, a LIONS versenyen többször is kiérdemelte a legjobb játékosnak járó díjat. A támogatást sportfelszerelésekre és edzőtáborokban való részvételre tervezi fordítani.

Tárogató Óvoda Nagy Zsolt

Hét éves tehetségígéret kiscsoportos gazdagító foglalkozásokon vesz részt a győri Táltos tehetséggondozó műhelyben.  Már óvodás korában kitűnt társai közül kreatív gondolkodásával, jó memóriájával, kitartásával.  Elmélyülten tud foglalkozni az őt érdeklő témákkal. Mindig van valami, ami nagyon érdekli.   Behatóan kérdezősködik, kérdései sokszor megdöbbentő logikát tükröznek, ügyesen következtet. Állandóan „ég”, nem tűri a tétlenséget, kicsi az alvásigénye. Erős akarata van, véleményét határozottan kifejezi. Szereti, ha saját ötleteit, megoldásait kipróbálhatja. Sok szabadságot igényel tevékenységeihez, mozgásához.

Bonyhádi Petőfi Tehetségpont Vámi Tamás Álmos
Vami_Tamas_Almos

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium természettudományos osztályába jár, érdeklődése valamennyi természettudományra kiterjed. Fiatal kora ellenére már számos kutatásban részt vett, publikációi jelentek meg. Minden lehetőséget megragad arra, hogy kutatásokba bekapcsolódhasson, akár az MTA kutatóintézeteinek nyári táboraiban, akár az ELTE vagy éppen a Paksi Atomerőmű szervezésében. Cikkei jelentek meg kémiai és anyagtudományi témákban ismeretterjesztő és szaklapokban.

Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Hegedűs Bettina
Hegedus_Bettina

A Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola diákja. Az alföldi tanyavilágból származó fiatal tehetség viszonylag későn, hetedik osztályos korában kezdett el zongorázni. Kiemelkedő képességeinek hamarosan számos alkalommal adta tanújelét. A zongorázásban fejlődésének tempója egészen lenyűgöző. Az átlagosan tehetséges növendékek éves fejlődése nála hónapokban vagy hetekben mérhető. A színpadi szereplés a legjobb tulajdonságait erősíti, hazai és külföldi versenyeken, koncerteken a legjobb teljesítményét képes nyújtani, igazi pódium alkat. Technikai képességeit jellemzi, hogy négy év zongorázás után Liszt f-moll transzcendens etűdjét fölényesen játszotta. Hallgatóságára mégis áradó, lírai muzikalitásával van a legnagyobb hatással.

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Juhász Kristóf
Juhasz_Kristof

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium matematika tagozatának 11. osztályos tanulója. A középiskolában a matematikai tantárgyak mellett a fizika, a számítógépes programozás és a kémia is érdekli. Eddigi legkülönlegesebb versenyeredménye, hogy 2010-ben kijutott a Moszkvában megrendezett Expo Sciences Europa elnevezésű kiállításra és konferenciára. A rendezvényen nagy sikert ért el az innovatív függőleges tengelyű szélturbina című találmányával. A szervezők az ötlet eredetiségét oklevéllel jutalmazták. A meghívást a XV. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen különdíjjal jutalmazott munkájával érdemelte ki. A rendezvényen találmányával Magyarországot képviselte.

Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mohai Zsófia
Mohai_Zsofia

Oboaművész a pécsi Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákja. Még csak 13 éves, de már számos nemzetközi díjat mondhat magáénak.  Kortársai közül kitűnik átlagon felüli zenei érzékenységével, szorgalmával, a zene és a művészet iránti maximális odaadásával. Mindemellett általános iskolai tanulmányait is sikerrel végzi. Eredményeit úgy érte el, hogy még saját hangszerrel sem rendelkezik. Tanulmányait a 2011-es Felfedezettjeink pályázat fődíjas intézményében, a Pécsi Művészeti Gimnáziumban szeretné folytatni.

 
A tehetségesek elhanyagolása a nemzet gazdagságának lelkiismeretlen eltékozlása.
 
Révész Géza

2% a tehetségekért!

Kérjük, támogassa adója 1+1%-val
a tehetségsegítő szervezeteket!
A MATEHETSZ adószáma:
18191822-1-43
A Nemzeti Tehetség Program technikai száma: 1823
Felajánlásával ifjú tehetségek felfedezéséhez járul hozzá.
Bővebben >>

Géniusz Képzések

741
megtartott képzés
13973
résztvevő

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv Aegon